Bérkompenzáció, amit tudni kell !

Változó szabályok a bérkompenzáció körül :

A 2012. évi adó- és járulékváltozások együttes hatására 2012-ben a havi szinten bruttó 216.806 forint alatt keresők 2011. évi nettó nominális bére csak úgy őrizhető meg, ha a bruttó bérük emelkedik. A Munka Törvénykönyve lehetőséget teremt a bruttó 300 ezer forint alatti munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés elvárt mértékének és részletes szabályozásának meghatározására, ezt az idei évre a 2011. december 22‐én kihirdetett kormányrendelet tartalmazza. E rendelet szerint azonban bruttó 216.806 forint feletti munkabér esetén nincs elvárt bérkompenzáció.

A béremelés az idén is a munkáltató döntésén alapul, azonban két évig nem indulhat közbeszerzési eljárásokon ajánlattevőként és a központi költségvetésből, valamint az elkülönített állami pénzalapokból származó támogatásban nem részesülhet az a munkáltató, amely az érintett munkavállalók legalább kétharmada esetében nem hajtja végre a kormányrendelet szerinti elvárt béremelést. Az a költségvetési szervnek, valamint egyházi fenntartású, közfeladatot ellátó egészségügyi, oktatási, szociális, valamint közgyűjteményi és közművelődési szolgáltatást nyújtó intézménynek nem minősülő munkáltató azonban, amely valamennyi folyamatosan foglalkoztatott tekintetében teljesíti a kormányrendelet szerinti béremelést, adókedvezményt vehet igénybe az általa fizetendő szociális hozzájárulási adó terhére 2012-től.

Közös szabályok

Az elvárt béremelés mértékét úgy határozták meg, hogy a munkavállalók nettó bére változatlan feltételek mellett ne csökkenjen, az adókedvezmény összegét pedig úgy határozták meg, hogy a foglalkoztatás munkáltatóra háruló költségei munkavállalónként legfeljebb 5 százalékkal nőjenek. A 2012. január 1-jei hatállyal megállapított kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és garantált bérminimum elérését biztosító munkabéremelés az elvárt munkabéremelésbe beszámít. A közbeszerzési eljárásokhoz és a központi költségvetésből, valamint az elkülönített állami pénzalapokból származó támogatásokhoz kapcsolódó szankciók alóli mentesülés és az adókedvezmény igénybevételének feltételei az alábbi eltéréseken kívül azonosak.

  • A szankciók elkerülésének a feltétele az érintett munkavállalók kétharmada körében megvalósított elvárt béremelés, míg az adókedvezmény akkor vehető igénybe, ha valamennyi folyamatosan foglalkoztatott tekintetében megvalósul a kormányrendelet szerinti béremelés.
  • A szankciók alóli mentesülés érdekében az elvárt béremelés részben (25 százalékban) a béren kívüli juttatások növelésével is végrehajtható, azonban az adókedvezmény akkor vehető igénybe, ha a folyamatosan foglalkoztatottak esetében teljes mértékben a kormányrendelet szerint béremelést valósítja meg a foglalkoztató.
  • A szankciók elkerüléséhez a meghatározott időszak bármely napján az adott munkáltatóval munkaviszonyban állók körében szükséges végrehajtani az elvárt béremelést, míg az adókedvezmény igénybevételénél a folyamatos foglalkoztatás fogalmába beletartoznak a meghatározott időszak bármely napján nem csak az adott munkáltatóval, hanem a belföldi kapcsolt vállalkozások körébe tartozó bármely munkáltatóval munkaviszonyban álló munkavállalók, amennyiben az adókedvezményt igénybe vevő munkáltató foglalkoztatja őket munkaviszonyban 2012-ben.

Az elvárt béremelés a folyamatosan foglalkoztatott munkavállalókra terjed ki, amely körbe beletartoznak a munkából tartósan távol lévők is, azonban a hatálya az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény alapján foglalkoztatott munkavállalóra nem terjed ki. Az elvárt béremelés teljesítéséhez szükséges béremelés 2012. évi mértékét és ehhez a 2011. évi viszonyítási alapot havi 216.806 forint alatt kereső munkavállalókra személyenként szükséges meghatározni.

Referenciaidőszak

A főszabály szerint a 2011. év azon időszakának béradatai veendők figyelembe, amely időszak alatt a munkavállaló személyi alapbére megegyezik a 2011. december 31-i, illetve a 2011. november 1-je és december 31-e közötti időszakban történt munkaviszony megszüntetés időpontja szerinti személyi alapbérével, azonban a kormányrendelet részletes szabályrendszert tartalmaz az évközi változások esetére. Évközi személyialapbér-változás esetén 2011. október 31-e fontos dátum, ugyanis az ezen időpont előtti munkabérváltozás esetén a figyelembe veendő időszak kezdete megegyezik a 2011. október 31-ét megelőző legutolsó 2011. évi változás időpontjával, míg a 2011. október 31-ét követő bérváltozás esetén a változás utáni időszakot figyelmen kívül kell hagyni, függetlenül a referenciaidőszak kezdetétől.

Bérkompenzáció : 2012‐ben elvárt béremelésről szóló kormányrendelet

ÚTMUTATÓ
a 2012‐ben elvárt béremelésről szóló kormányrendelet gyakorlati végrehajtásának és így a szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető adókedvezmény érvényesítésének elősegítéséhez – A Magyar Közlöny 2011. évi 157. számában 2011. december 22‐én megjelent a munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés 2012. évi elvárt mértékéről és a béren kívüli juttatás ennek keretében figyelembe vehető mértékéről szóló 299/2011. (XII.22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet). Az abban foglaltak végrehajtásának elősegítése egyaránt érdeke a munkavállalóknak, a munkáltatóknak és a kormányzatnak. Az Útmutató kiadásának célja, hogy szakmai segítséget nyújtson a Rendeletben foglaltak értelmezéséhez, és végső soron hozzájáruljon a 2012‐ben adó‐ és járulékteher növekedéssel érintett munkavállalók 2011. évi nettó nominális bérének megőrzéséhez, a bruttó bérek ezt szolgáló növelését célzó munkáltatói döntések meghozatalához, és így a munkáltatói adókedvezmény zökkenőmentes érvényesítéséhez. Az elvárt béremelésnek a munkáltató döntésén alapuló végrehajtásától függetlenül a minimálbér és a garantált bérminimum összege 2012. január 1‐jétől emelkedik az erről szóló 198/2011. (XII.22.) Korm. rendelet szerint havi 93 000, illetve 108 000 Ft‐ra. Az ennek hatálya alá tartozó béreket kötelezően meg kell emelni. Az új kötelező bérminimumokra történő ráállás azonban az érintett munkavállalóknál nem minden esetben elégséges az elvárt béremelés teljesítéséhez. Törvényi háttér, a törvények és a Rendelet kapcsolata, a Rendelet hatálya Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 29. §‐ában foglaltak szerint 2012. január 1‐jétől megszűnik a munkavállalók adójóváírási lehetősége. A törvény 202. §‐a szerint szintén 2012. január 1‐jétől 1%‐ponttal emelkedik a munkavállalók által fizetett egészségbiztosítási járulék. A két intézkedés együttes hatására 2012‐ben
a havi szinten 216.806 forint alatt keresők 2011. évi nettó nominális bére csak úgy őrizhető meg, ha a bruttó béreik emelkednek. A Rendelet e nettó nominális érték megőrzéshez szükséges béremelések mértékeit és a béremelés végrehajtásának módját határozza meg. A rendelet hatálya nem terjed ki azokra a munkáltatókra, ahol a Kormány közvetlen munkavállalói kompenzációt biztosít. Ez a költségvetési célelőirányzatból megvalósuló közvetlen munkavállalói kompenzáció a költségvetési szerveknél és az egyházi fenntartású, közfeladatot ellátó egészségügyi, oktatási, szociális, valamint
közgyűjteményi és közművelődési szolgáltatást nyújtó intézményeknél foglalkoztatott
munkavállalókra terjed ki a bérkompenzáció feltételei 2012-ben. Minden más munkáltató – ideértve a gazdasági társaságokat, az egyéni vállalkozásokat és a non‐profit szervezeteket ‐ a munkavállalók bruttó bérének a Rendeletben foglaltak szerinti emelésével biztosíthatja a bérek nettó értékének megőrzését 2012‐ben.
A Rendelet az elvárt béremelés tekintetében két törvény végrehajtásához ad technikai segítséget a bérminimum összegéhez és bérkompenzáláshoz 2012-re.
a) Az alacsony keresetű munkavállalók bérének emelését ösztönző egyes törvények
módosításáról szóló 2011. évi XCIX. törvénynek a 2011. évi CLVI. törvény 446.§‐ával
történt módosítása kiegészítette a Munka Törvénykönyve 17. § (1) bekezdését egy új c)
ponttal, amely felhatalmazást adott a Kormány számára a bruttó 300 000 forint alatti
munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés elvárt
mértékének, a béren kívüli juttatás ennek keretében figyelembe vehető mértékének,
valamint a munkabéremelés elvárt mértékével kapcsolatos részletes szabályoknak
rendeletben történő meghatározására. Az adó‐ és járulékváltozások 2012. évi konkrét
mértékeinek ismeretében az ellentételezés valójában a bruttó 300 000 Ft‐nál
alacsonyabb, a bruttó 216 806 Ft alatti bérek esetén válik indokolttá 2012‐ben.
A 2011. évi XCIX. törvény 6. §‐a a közbeszerzési eljárásokon ajánlattevőként történő
indulás, valamint a költségvetési támogatások tekintetében ahhoz fűz hátrányos
következményeket, ha a munkáltató az érintett munkavállalók legalább kétharmada
esetében nem hajtja végre a Rendelet szerinti (annak 2‐3. §‐ában meghatározott) elvárt
béremelést. Emellett a törvény lehetőséget ad arra, hogy a béremeléseket részben
béren kívüli juttatásokkal biztosítsa a munkáltató. Ennek beszámítására vonatkozó
előírásokat a Rendelet 4. §‐a tartalmazza.
b) A már hivatkozott, az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények
módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 460. §‐ának (1) bekezdése szerint a
folyamatos foglalkoztatás feltételeinek megfelelő munkavállalók körében a Rendeletben
foglaltak végrehajtása esetén a szociális hozzájárulási adóból levonható adókedvezményt
érvényesíthetnek a foglalkoztatók (munkáltatók). A 460. § (6) bekezdése szerinti
számítási módszerrel a béremelések 5% feletti teljes (bér és szociális hozzájárulási adó)
költségének levonása válik lehetővé.
Az adókedvezmény igénybevételének és az a) pontban jelzett szankciók alóli mentesítés
feltételeiben azonban három eltérés van:
‐ Az adókedvezmény akkor vehető igénybe, ha valamennyi folyamatosan
foglalkoztatott tekintetében a Rendelet szerinti ‐ annak 2‐3. §‐ában
meghatározott ‐ elvárt béremelés végrehajtásra kerül, míg a szankciók
elkerülésének a feltétele az érintett munkavállalók kétharmada körében
megvalósított elvárt béremelés.
‐ Az adókedvezmény akkor vehető igénybe, ha a folyamatosan foglalkoztatottak
esetében teljes mértékben a Rendelet 2‐3. §‐ában foglaltak szerint valósítják meg
a béremelést a foglalkoztatók (munkáltatók). A szankciók elkerülése érdekében
ugyanakkor elfogadható, hogy az elvárt béremelést a Rendelet 2‐3. és 4. §‐a
együttes alkalmazásával – tehát részben a béren kívüli juttatások növelésével –
valósítja meg a munkáltató.
‐ Az adókedvezmény igénybevételénél a folyamatos foglalkoztatás fogalmába
beletartoznak a 2011. november 1‐je és december 31‐e közötti időszak bármely napján nem csak az adott munkáltatóval, hanem a belföldi kapcsolt vállalkozások körébe tartozó bármely munkáltatóval munkaviszonyban álló munkavállalók, amennyiben az adókedvezményt igénybe vevő munkáltató foglalkoztatja őket munkaviszonyban 2012‐ben. Az elvárt béremelést tehát ebben a szélesebb körben kell teljes egészében a Rendelet szerinti módon végrehajtani az adókedvezmény igénybevételéhez. A szankciók elkerüléséhez a 2011. november 1‐je és december 1‐je közötti időszak bármely napján az adott munkáltatóval munkaviszonyban állók körében szükséges a munkavállalók legalább kétharmada számára biztosítani a Rendelet 2‐3. és 4. §‐a együttes alkalmazásával az elvárt béremelést. A személyi hatályban meglévő eltérést a Rendelet 1. §‐ának (1) és (2)
bekezdése tartalmazza. Közös azonban a személyi hatályt illetően, hogy a
Rendelet hatálya a munkaviszonyban állókra terjed ki, amely körbe beletartoznak
a munkából tartósan távol lévők, az ún. jogi állományba lévők is.